Termékek Menü
0

Élet a halál után - Villányról harmadszor (első rész)

Mr. Red
2016-04-03 19:00:00

Élet a halál után - Villányról harmadszor (első rész)

Mégiscsak van élet a halál után? Ez a borvidék a sajátos ívet írt le az évek során: a szocializmus kómájából elsőként ébredve elévülhetetlen érdemeket szerzett a minőségi, kisbirtok szemléletű bortermelés és – fogyasztás renoméjának visszaállításában Bordeaux domesztikálásával. Mégsem telt el sok idő, és Villány máris szitokszóvá vált a bloggerek és borszakértők szótárában, a legfinomabb megfogalmazás szerint is elavult, ódon szemléletű (értsd lekváros, hordós) nedűivel és a turáni valóságtól idővel elszakadó áraival, vagy éppenséggel a gyatra minőséggel közép-kategóriában és az alatt. Eklatáns példa, hogy egyik, a természetes, manipuláció-mentes borkészítést zászlajára tűző kereskedés innen éveken át egyetlen borász képviseletét tudta csak felvállalni, ez egyébként Iványi Zsófi. (A borvidék ellentmondásosságáról amúgy már született két cikkünk, azokat eléritek ITT és ITT .)

A fogyasztókat előbb mindez kevéssé érdekelte, utóbb azonban megragadt a mantra és elkezdték kántálni ők is, hogy Szekszárd mennyivel érdekesebb, gyümölcsösebb, és nem utolsó sorban, ár-érték arányban is jobb. Mielőtt azonban – némi képzavarral élve – tetőzött volna a hanyatlás, feltűnt egy más szemlélettel dolgozó, külföldi és fiatal magyar borászokat tömörítő vonal (Wassmann, Heumann, Hummel, Kiss Gábor, Bakonyi, Rácz Miklós Tamás), amely olyan komoly hullámokat vet, hogy például Gere Zsolt is tekintélyes területen műveli a szőlejét immár bio-szemlélettel. A borvidék változik tehát, igyekszik megújulni, legújabban például letették a voksukat a Cabernet Franc mellett, ami szerintem jó irány. Ezen történések tudatában újra próbát tettünk a régióval, és ezúttal – legfrissebb tapasztalataim birtokában – kicsit derűsebben látom a vidék jövőjét.

Időben nem az első állomásunk volt, mégis vele kezdeném – Maczkó Róbert az a híd, akin keresztül kompromisszumra jut a borvidék hagyományos stílusa és a mi ízlésünk. Ez azért lehet, mert bár nem „kézműves” abban az értelemben, ahogy azt legutóbb kifejtettem (cikkek ITT és ITT ), jó ízléssel, visszafogottan használja a hordót és vallja, hogy a bornak a gyümölcsösséget és a fajtát kell közvetítenie első sorban. Bemelegítésnek mindjárt két „technológiai” fehérrel fogadott minket. Értsd, gyors szüret és kíméletes préselés után a lé azonnal acéltartályba került, ahol – fajélesztővel – hűtve erjedt. Ilyenkor a cél az oxigén kizárása és az aromák, a gyümölcsösség megtartása, ill. egy feszes, csontszáraz, nem túl testes, jól fogyasztható ital készítése. Az olaszrizling meg is felel ennek a kritériumnak, remek nyári fröccsbor, mellyel némi fajtajelleget is sikerült megőrizni. Robi szereti a chardonnay-t, és a chardonnay is szereti Robit – ehhez a fajtához mindig jó érzékkel nyúl, a mostani (2015-ös) tétel is túlmutat egy csupán korrekt alapboron, kifejezetten szép, hivalkodásmentesen elegáns bor, melyből finomseprűn tartott, hordós változat is készül majd. (Mr. White: Elég mondjuk csak a 2013-as Chardonnay Barrique -ra gondolni) A rozéja is kellemes, nem az a tutti-frutti vonal szerencsére, hanem egy visszafogottabb illatvilágú, feszes, gyümölcsös alapvetés. A szőlő eleve rozénak lett szüretelve, nem a vörösbornak szedett törkölyről van leengedve, így a szüret időpontjának megválasztása és a használt technológia (ugyanaz, mint a két fehérnél) itt is a feszesség és a gyümölcsösség megőrzését szolgálta.

Az oportó (bocsánat, portugieser) azonban már más filozófiával készült: fajélesztő nélkül, spontán, nyílt kádban erjedt, gyakran érintkezve a levegővel, magyarán teljesen hagyományos eljárással. Robi nem hisz sem az extrém hozamkorlátozásban, sem a késői szüretben, érdekes ellentétet képezve ebben a másik borászunkkal (akit szintén kezdetektől fogva árulunk), Iványi Zsófival, de valahol ez a szép ebben az egészben – két teljesen más stílus, ennek megfelelően más karakter és árpont is, természetesen; de mindkettőben van igazság, és mindegyiknek megvan a maga közönsége. Ebben a szakmában semmi sem fekete és fehér, ahogy azt már kifejtettük néhányszor… Szóval Robi éretten, de nem túléretten szeret szüretelni, elkerülendő a magas alkoholokat és azt, hogy a megvastagodó héjból, ill. a bebarnuló magokból szerinte borba nem illő anyagok (többek között tannin) oldódjanak ki. Ennek következtében a pince vörösborai alapvetően lendületesek, jó ivásúk, nem pedig lusták, lekvárosak és tanninosak. Na, épp ez az, amit mi szeretünk bennük!

Visszatérve a portugieserre, nem meglepő ezek után, hogy az is épp a fenti koordináták mentén mozog: könnyed, fajtajelleges, ugyanakkor ízletes és természetes is. Nem megyek végig az egész soron egyesével, majd amúgy is olvassátok a kóstolójegyzeteket, csak a friss (2015-ös) tételeket említem meg most. Elöljáróban annyit azért elárulok, hogy a fajta-borok (Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc – ezek 2012-es tételek) is éppen a fentiek miatt szerethetőek, de a küvék között is van figyelemre méltó (pl. a Nagymedve néven futó bordói házasítás). Azt azonban mindenképpen meg kell említsem, hogy a címkék tekintetében folyamatban lévő dizájn váltás igen jól sikerült: az új megjelenés fiatalos, lendületes, letisztult, egyszerű. Sokkal könnyebb lesz eladni így a palackokat, nem kérdés!

Nem szeretném, ha túl hosszúra nyúlna a cikk, ezért a villámlátogatás többi állomását (Wassmann, Heumann, Iványi) egy következő részben ismertetem majd. Addig bírnotok kell türelemmel!

Tartalomhoz tartozó címkék: Kóstolóleírás Borvidéki látogatás
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron