Termékek Menü
0

Sauvignon Blanc sor, mert így tanulunk – Balatoni borvidék

Mr. White
2015-07-01 10:00:00

Sauvignon Blanc sor, mert így tanulunk – Balatoni borvidék

Ahogy szemezgettünk a kóstolandó borokban, azt vettük észre, hogy a fesztiválok közepette egy egész komoly készlet jött össze. A tavasz és a nyár közeledtével a fehérborok kerültek túlsúlyba, ami tudatos döntés volt. Valahogy azonban önkéntelenül is szép számú Sauvignon Blanc került a csomagba. Furcsa, hiszen egyikünk sem egy nagy rajongó, viszont ideális lehetőség festeni egy körképet magunknak és nektek. Hasonlóan jártunk tavaly a kékfrankosokkal, abban lényegesen nagyobb tudatossággal. Dupla epizód formájában most megosztjuk veletek!

Kislaki Bormanufaktúra – Rekesz Sauvignon Blanc 2013 /Balaton

Vékonyabb szín, mint a Dávid esetében, ami nem meglepő, hiszen azt már tekinthetjük egy érlelt bornak is. A palackban sokat sötétednek a tételek idővel. Ezzel együtt nekem a Rekesz nemcsak színben volt vékonyabb, de illatban is, koronában is és kortyban is. Ettől ugyan nem lett szegényebb, sőt még az is lehet, hogy hozza majd a 2012-es évjárat módiját, ha annyi idős lesz, mint a Dávid a mi kóstolásunk alkalmával. Ezzel együtt viszont nem győzött meg. Elsőre.

Ugyanakkor mindkét bort eltettem és a napok teltével kóstolgattam őket. Ennek alapján a Dávid nem lett fényesebb, nem így a Rekesz! Vibrálnak a savak, van karaktere a kortynak, friss és ropogós. Komolyan mondom, hogy kerek, nem is beszélnélek le benneteket róla. Felteszem a shopba, mert sokáig eltarthatónak (6 nap körül) mutatkozott és ez idő alatt nem lett gyengébb. Az utószót éppen egy gyöngyhagymás-medvehagymás-tonhalas-paradicsomos kombó közben módosítom, mert iszonyatosan nagyot dobott a bor az ebédemen. Lehet, hogy mégis jó kis bor ez? Segítsetek és mondjátok el, hogy nektek hogy tetszett, ha kóstoltátok már! Ha meg eddig nem, akkor rendeljetek – írjátok be a megjegyzés mezőbe rendeléskor, hogy ’Mr. White kihívás!' és kaptok mellé ajándékot tőlem.

Sajnálom, hogy időnként összeér a piac – neem, dehogy, kóstolni így nagyon jó – és összefutnak az évjáratok. Ez is az egyik kulcsa, hiszen minden évjárat más, hacsak nem vegyész valaki, akkor nem fordul elő ugyanaz kétszer. Ezért szeretjük a bort!  

Dörgicsei Borház – Sauvignon Blanc 2014 /Balaton

Balatoni nedű ez is, mint a Kislaki boraink, csak ezúttal a tó másik oldalán járunk. Érdekesség még, hogy a Dörgicsei Borház borásza nem más, mint Mlinkó István, aki korábban a Pántlika pince munkáját irányította, mielőtt az nagyra nőtt volna. Extra pikantéria továbbá, hogy a tavalyi nagy Sauvignon kóstolónk alkalmával volt borunk a Pántlikától – itt a link a cikkhez, ha ránéznél. Jelentős különbségeket mutatnak borok. A borház tulajdonosa, akinek köszönet a borért, azt mondta, hogy a Dörgicsei Borházban végzett pincemunka során István teljesen követheti a saját elképzeléseit és stílusát. Lássuk!

Pohárban a szép szín, a friss mozgás, a korrekt korona és a könnyen, szépen kialakuló templomablak tűnik fel. Karakteres, a Sauvignon Blanc-ra jellemző illatot mutat, ami nem annyira zavaró, mint szokott, sokkal inkább szexi – a maga módján. Ebben egy kicsit emlékeztet a korábbi pincénél mutatott irányra, az is csajmágnes illatokkal operált. Ugyanez a határozottság és karakter adja magát a kortyban is. Ha valaki nem szereti a fajta borait, esetleg jobban rá van hangolódva a hordós megoldásokra, akkor nem lesz szerelmes. Én sem lettem az, de a bor nem sok, nem kevés, egyszerűen rendben van. Könnyedén itatja magát, szívesen tölt az ember újra és újra. Feszes a korty, jó az utóíz. Hosszú lecsengés, keményen húzó, de nem túltöltött savak, miközben azért elsőre még soknak érződik. Nekem klasszikusan adja a fajta sajátját, nem lesz egy meghatározó versenyző a világpiacon. Ami bizonytalanná tesz a savak tekintetében, az a rejtőzködő ásványosság lesz, merthogy szerintem nálam az erősített rá ennyire az érzetre. A nyelven szebben mozgatja az aromákat és nehezen eldönthető, hogy mit is érzünk igazán.

Ez a sav-ásvány játék lehet a titka, vagy a megoldása a fröccsnek is. A szóda üde, friss nyári itallá változtatja, amit ugyan nem nagy melegben ittam, de egészen biztos vagyok benne, hogy rekkenő hőségben frissen fog tartani. Nagyon! Egy jó fröccs alapismérve márpedig ez kellene, hogy legyen, szerintem.

Ui.: Amiért bekevertem az írásban a Pántlika Pincét: akkor nagyon elégedetlenek voltunk az eltarthatósággal (részletek a cikkben). Na, ez a bor 7 nappal később, még mindig ugyanolyan izgalmas volt – egy kicsit még talán komolyodott is. 

Tartalomhoz tartozó címkék: Kóstolóleírás Borértékelés
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron