Termékek Menü
0

Rozék Dörgicséről…

Mr. White
2016-03-06 10:12:15

Rozék Dörgicséről…

Hasított a rájátszás az NFL-ben. Kell mellé valami jó kis kísérőital. Mi sem jobb pillanat ahhoz, hogy megidézzük a nyarat és belenézzünk, mit tudunk majd inni nyáron. Lehet, kicsit korán nézzük, és azt is bele kell számolni, hogy nyáron ezek a borok is másként hatnak. Arról nem is szólva, hogy nagy kérdés, hogy lesz-e még ezekből, mire beindul a nyár és a foci EB.

Dörgicse Borház – Kékfrankos Rozé 2015 /Balatoni borvidék

Fakó szín…, szerencsére csak a címkén. A pohárban ugyanez igen kellemes, amolyan narancsos-rózsaszínes-élénk piros. Jó mi, egy nő biztos jobban be tudná lőni, akár egy szóval is. Mindenesetre kifejezetten csinos. Olajos lefolyás, remek korona, visszafogott illat. Nekem szinte semmi. Mondhatnánk, hogy kékfrankos alap, de még talán ahhoz képest is trükkös. Kóstolótársaim, akik gasztróban jártasak, azt mondják, éreznek benne egy kis savanyú káposztát… Nem tudom.

Melegedésre jól reagál. Kinyílik az illat és a korty is, szebb lesz, teltebb, de nagy csodára ne számítsunk. Kicsit rövid a korty, mármint nem fogsz a nyelveddel hosszú másodpercekig kutakodni az aromákért és felfedező utat sem kell bejárni, hogy megfejtsük. Amilyen rövid, olyan intenzív. Nem az a kóstolgatom, nyalogatom, ízlelgetem fajta. Mondjuk nem is fog maradni belőle, ehhez. Soha. Lendületből megivós bor ez. Kicsit talán az én szájízemnek fanyar, de izgalmas, és jó inni, igazából olyan kerek az egész. Pont olyan, amilyennek lennie kell, ha arra született, hogy gyors felüdülést és boldogságot okozzon. Kell ez!

Dörgicse Borház – Cabernet Sauvignon Rozé 2015 /Balatoni borvidék

Tavaly ütött – itt olvashatod –, ez az idei kellemes. Nem biztos, hogy kiderül az írásból, de az előző évjárat a komoly beltartalom mellett egy zabolázatlan csődör volt. Hamar az ember fejébe szállt, ami persze cél és dicsérendő, de nem minden esetben hasznos. Az idei inkább az elegáns arcát mutatja a Cabernet Sauvignon alapú rozéknak – nem olyan, mint a Rókatánc, ami egyébként szintúgy remek bor – és ez előnyére válik. Mármint kereskedelmi szempontból. Tisztábbak az aromák, letisztultabb, jobban itatja magát (’mindenki’ vagy az ’átlag borfogyasztó’ számára). Semmi nem lóg ki, semmi sem sok, nem emelkedik ki. Valahogy komplexebb és élvezetesebb.

Ez lehet a tipikus eset, amikor a kevesebb több. Kifejezetten kerek, olyan, mint egy gömbölyded forma. Tudjuk, hogy minden ott van, nincs is felesleg, csak jobban esik hozzáérni. Ennek köszönhetően ez is kopik rendesen a kóstoláskor. Nem érdemes összehasonlítani őket, mert a Cabernet alapú magasabbra is van árazva. Emiatt egy másik szintet üt, máshol fogyasztod, más körülmények között. Megéri? Na, ez fogas kérdés, ezt mindenki döntse el maga. Hogy a tavalyi áremeléshez képest megéri-e a különbséget, na, az viszont még neccesebb. Lássuk meg, hogy marad-e ez a különbség majd a továbbiakban is, és a minőség határozza meg vagy csak az alapanyag. Ha csak ez utóbbi…, akkor várjuk a vöröset.

Tartalomhoz tartozó címkék: Borértékelés
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron