Termékek Menü
0

Mi a franc ez? – Egy faja-kóstoló tanulságai röviden, két remek vörös hosszabban

Mr. Red
2016-09-24 12:45:31

A legutóbbi tematikus – furmint - kóstoló után, gondoltam legyen a következő fajta a Cabernet Franc. Egyrészt összejött több tétel, amit csekkolni kellett, ráadásul ezeket saját gyűjteményből még elég bőségesen ki tudtam egészíteni, merthogy igazán kedvelem a fajtát.

Azért a kisördög csak nem hagyott nyugodni, a meglévő széles szortimenthez utolsó előtti nap még hozzávásároltam két kereskedelmi tételt. Mit mondjak, ahhoz képest, hogy a Villányi Franc-t már marketingolják egy ideje, a nemzeti élelmiszerláncban – pedig van vagy 15 méteres borpultja – össz’-vissz’ egy palack CF-et találtam a délvidékről. És egy hajósit.

Megvettem mindkettőt, és talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy egyiktől sem estünk hasra. A Kochnak mentségére legyen mondva, hogy legalább olcsó (1600 forint, ehhez képest még anyag is volt benne, csak éppen elegancia, na, az nem – mondhatni, baltával faragták), de a Bock esetén még ezt az enyhítő körülményt sem hozhatom fel (3600 forint). Ugyanennyiért a Centurio nagyságrenddel izgalmasabb tételt prezentált, az alábbi két pince pedig – nem sokkal többért – simán állva hagyta az addig kóstolt mezőnyt (beleértve egy nem különösebben olcsó francia nedűt is). Ilyenkor megnyugszom, hogy jó irányba tartunk a webshop kínálat kialakítása tekintetében…

Pósta Borház – Cabernet Franc 2012 (Szekszárd)

Erről a borászatról azt kell tudni, hogy organikus szőlőműveléssel, fajélesztő használata nélkül dolgoznak. Terra Hungarica tagok, a minimális beavatkozás lobogóját tűzték ki a pince zászlórúdjára. Így ez a tételük is szűretlen, naturális, miegymás.

Ennek megfelelően egy sűrűbb, krémesebb állag és egy mélyebb szín fogad. Valamint természetes szőlő illat, mely elég zárkózott. A hátérben felsejlenek enyhe hordós jegyek is.

Épp sütögettem a grillkolbászt, amikor kihoztak nekem belőle egy pohárkával, és megmondom őszintén, akkor nagyon ízlett. Finom bor, a tanninok és a korrekt, határozott savak rendes testet ölelnek körbe, és bár a gyümölcsösség kevésbé markáns, mint majd a következő tételünknél, mégis kiegyensúlyozott, a maga parasztlengős módján.

A krémesség és a beltartalom komoly, erőteljes karaktert ad neki, kevésbé könnyed és elegáns, de tartalmas. A hordó nincs előtérbe tolva, de azért kétség kívül kitapogatható az ízlelőbimbók által. Nem túl légies, de én szeretem az erőteljes ízeket - ahogy mondtam, nagyon jól esett frissen bontva, és néhány nappal később érett erdélyi sajtokat majszolva is.

Heumann Pince – Cabernet Franc 2011 (Villány)

Nagyon szép szőlő illat, enyhe házi-boros stichhel, itt a jó értelemben, hisz ez jelen esetben is a természetes elkészítési módra utal. Finom vanília és kávé illat borzolja az izgalmakat. Sűrű, de tiszta állag, közép-mély bordó színnel, amely nem túl sötét, de komoly azért. Kifejezetten szép árnyalat, komolyságot és üdeséget is sugall egyszerre.

Kóstolva egyszerre könnyedebb és mélyebb az előzőnél. Azt kell mondjam, hogy tökéletes megtestesülése a Heumann stílusnak, amely valahogy csuklóból; látszatra könnyedén, lazán hozza az eleganciát. A törékeny egyensúlyt a tartalom és a légiesség, a gyümölcsök és a hordós jegyek, a komolyság (magas alkohol - 15.5%, hosszú lecsengés) és a huncutság (finom, nem túlzó és integrált tannin, kerekded, de határozott savak) között.

Nagyon szép tétel. Akkor még azt hittem, a legszebb Franc, amit mostanában inni fogok, s bár ez utóbb megdőlt (egy hangyanemiszervnyivel a 2012-es Merfelsz CF selection még jobban tetszett), kurzusokon kellene mutogatni. Így kell okosan használni a hordót, hogy ne üljön rá a végeredményre, de komplexitást adjon. Azt is demonstrálja, hogyan kell jó, természetes, ugyanakkor technikailag hibátlan, nemzetközi stílusú bort készíteni. Melyben az elegancia és az egyensúly játssza a főszerepet, mindez mégis komoly beltartalom mellett valósul meg.

Tartalomhoz tartozó címkék: Kóstolóleírás Borértékelés
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron