Termékek Menü
0

Janus-arcú Villány – második rész (de tényleg)

Mr. Red
2014-05-22 23:37:00

Nekünk természetesen nincs értelme a nagyok háza táján sertepertélni, egyrészt mert a filozófiánkba sem illik bele (kevésbé ismert pincészetek minőségi borai jó áron, ha még nem jött volna le), másrészt mert őket bárhol megkapod. Úgyhogy inkább a másod- (Szemes József, Tiffán Imre és fia) és harmadvonalban (Ősi Gábor, Maczkó Róbert) néztünk körül.

Szemes Józsefnél szálltunk meg, és azt gyorsan el kell mondjam, hogy a vendéglátás nála rendben van. A panzió tiszta és tágas, nagy közösségi térrel, a jó reggel pedig tényleg pálinkával indul ott (a sonkás tojásrántotta mellé). A kóstoló is több mint korrekt volt, a kilencedik tétel után a pincében folytatódott, majd egy olyan palack felpukkantásával fejeződött be, amiből neki is csak néhány van már. Róla annyit lehet-kell tudni, hogy csúcs küvéje, a Dél, sok borbárban elérhető országszerte, mert ár-érték arányban egy kimondottan jó tétel (annak ellenére, hogy nem olcsó), mert egy jó érzékkel összerakott, igen komoly, de nem túlzóan testes borocska. Fajtaborairól talán kevesebbet hallani, pedig a Cabernet Franc és a Sauvignon is rendben voltak. Hordóból pedig vételeztünk egy ’13-as Pinot Noirt, ami nekem igencsak bejött, tervezzük is beemelni a portfólióba, ahogy palackba kerül. Ha negatívumot kellene említenem, akkor az annyi lenne, hogy az alaptételek (olaszrizling, portugieser) nála is kicsit vékonyak, illetve hogy hordóhasználatban inkább a hagyományos iskola híve. Azaz gyakran cseréli azokat, így relatíve sok az új-hordós, masszívabb tétel. Ami kicsit ellene megy a modern fölfogásnak (könnyedebb, gyümölcsösebb vörösök), de miért is kellene mindenkinek az éppen futó trendvonatra felkapaszkodnia? Vannak, akik Villányt éppen a régi-sulis, férfias megbízhatósága miatt szeretik.

tiffán_pince1.jpg

Az eszem-iszommal Tiffánéknál sem volt nagy baj, sosem szokott amúgy. A tökéletes liba- és kacsasültön kívül még egy érv szól mellettük: a villánykövesdi pincesor hangulata divatos kifejezéssel élve priceless, nem divatossal pedig zseniális. Az ő boraik is sztenderden hozzák a minőséget és a klasszikus villányi-bordói fajtákat, mellé nyúlni velük gyakorlatilag nem lehet. A borkóstoló rész szerintem abból a szempontból lehetett volna jobb is, hogy ha már lemegyünk az amúgy nagyon hangulatos pincébe, akkor legyen hordós tétel is, ne csak palackos. Illetve, ha már palackos, akkor a pincehőmérséklet nem igazán ideális (legalább is azé a pincéé): kicsit melegebben ezek a borok szerintem sokkal többet tudtak volna megmutatni magukból. De valószínű, hogy ez csak minket zavart, az átlagfogyasztó sokkal inkább a pincerendszer hangulatára gerjed, mintsem a kezében lévő pohár tartalmának legalaposabb feltérképezésére.

Csekkoltunk még két fiatalabb, új-generációs borászt is a régióból. Ősi Gábor 2007-es, szűretlen Pinot-jával egy barátomnál és egy borfesztiválon is találkoztam. A borászról sokat nem tudtam, csak annyit, hogy mindössze három hektáron gazdálkodik, hagyományos módszerekkel művel és dolgoz fel, ami egy új, más szemlélet ígéretét sugallta. És mivel a szóban forgó nedű is ízlett, elsétáltunk a főutcán lévő borházába lekóstolni a szortimentet. Itt jönne a sopánkodós rész arról, amit ez a röpke séta váltott ki. Igen, a borturizmus kártékony mellékjelenségeiről van szó, amitől 

úgy látszik egyik tradicionális borvidékünk sem tud megszabadulni. Szerencsére most mégsem kell elmerüljek a fertőben, mert Mr. White körüljárta ezt a témát rendesen. Ősire visszatérve: sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Borai (annak az egynek a kivételével) kicsit vékonyak és jellegtelenek. Hiába kerestem bennük, nem tudtam kihámozni belőlük a borász egyéniségét, elképzeléseit a fajtákról, a termőterületről és ezek szimbiózisáról. Nem mintha ihatatlanok lennének, de (nekünk) ennyi semmiképpen nem elég.

Az, hogy a kirándulás a „kábé erre számítottam” apátiájából olyan élménybe fordult át, amire igazán szívesen emlékezünk vissza még sokáig, nagyban köszönhető Maczkó Róbertnek. Vele szintén lutriztunk, tőle is éppen egy Pinot Noirt (2008-as) ittam csak addig, talán épp ugyanazon a borbemutatón. Mit tudott ő hozzátenni a hétvégéhez? Először is az idejét. Fogalma sem volt, ki fia borjai vagyunk és mit akarunk, mégis rendelkezésünkre állt, pedig egy keresztelő köré szervezett, rokonlátogatásokkal megtűzdelt hétvége közepébe csöppentünk bele, valószínűleg a legrosszabbkor. S nem csak hogy rendelkezésünkre állt, de pince- és dűlőtúrát is tartott nekünk. A borai pedig jók voltak. Nem részletezném, mert sokba belekóstoltunk, és jegyzetelni hülye fejjel nem jegyzeteltem (szerk. szerencsére Mr. White igen), de az jelzés értékű, hogy már a kezdő tételek között (Chardonnay, rozé, Blauburger) is találtunk kedvünkre valót. A családi borászat amúgy itt is készít asztali bort, de szerencsére egy másik „brand” alatt. A saját néven palackozott tételekből az igényesség, a szakértelem és a borvidéken egyelőre kevésbé általános visszafogottabb hordóhasználat köszönt vissza. A fajta-tételek így szépen, elegánsan tudták hozni a karakterüket. Köszönjük ez úton is Róbertnek az élményt, terveink szerint – természetesen – a kapcsolat nem ér itt véget! This is just the beginning of a beautiful friendship, remélhetőleg.

IMG_0249.JPG

Tartalomhoz tartozó címkék: Gondolatok Borvidéki látogatás
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron