Termékek Menü
0

Csak lazán, avagy könnyű fehérborok a nyári estékre

Mr. White
2014-06-26 14:47:33

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a könnyű nyári napokon/estéken nehezen tudom magam rávenni a vörösborra – hacsak nem munka. Ha igen, akkor azt úgyis megosztom veletek, mert akkor az vagy rendben van, vagy én vagyok már rendben. Most viszont ugorjunk neki két fehérbornak, amit mi is árulunk, és amiket tulajdonképpen korábban már kóstoltunk így szinte kérdés nélkül kerültek be a kínálatba.

Bukolyi - Eger Cottage – Fehér 2012 /Eger

Kicsit túlhűtöttem, ezért elsőre több fát és hordót éreztem, mint emlékeimben élt – pedig keveset töltött el benne. Amikor a bor megtalálta a saját hőfokát, viszont jöttek az illatok és a játékosság. Csalfa küvé ez, amiben a világfajták könnyed módon símulnak egymáshoz és játszanak az illatok és aromák az orrunkban, majd a korty után a szánkban is. Sorolhatnám őket, de ezeknek a kitalálása az egyik olyan társasági játék kóstoláskor, ami legalább olyan jó, mint az activity. 

A kevéske hordós érlelés jól megdolgozza a klasszikus fajtákat (sauvignon blanc, chardonnay, rajnai rizling) és mivel azok szeretek is a hordót, pont annyi komolyságot adnak a bornak, ami emel a szinten. A túlnyomó tartályos érlelés miatt azonban laza marad és sokkal jobban csúszik, mintha tisztán egy hordós tételt innánk. Van benne test, feszesség, pont annyi határozott kiállás, amitől szép lesz egy bor, közben viszont nem akar többnek látszani, mint aminek szánták. Könnyen iható, üdítő ital egy komoly babérokra törő fiatal borásztól. Pont emiatt töltjük a második poharat és talán emiatt lesz szélesebb kör számára szerethető. Vigyázat, az ára megtévesztő lehet, hiszen minőségi kézműves árúval van dolgunk, belépő borként – amit mi nagyon szeretünk – és az elfogyasztott palack nyomot hagy majd…nem magas az alkohol benne, de hamar gyúlik a tűz odabent.

Csak a teljesség kedvéért, álljon itt Mr. Red véleménye is egy korábbi kóstolás utánról:

“Én viszont azt nem tudom megállni, hogy a másik kedvenc fiatal borászomat ide ne citáljam: Bukolyi Marcell új brandet épít. Az Eger Cottage-ból egyelőre egy fehér küvé és egy vörös – utóbbi éppen kékfrankos – létezik. Ezek a borok is nagyon egyben vannak, valószínűleg egy fiatalabb generációt célozva próbálja meg őket az igényes borok világába berántani ezekkel a vagány, tartalmas, mégis könnyedebb stílusú tételekkel. Jó az elképzelés, hajrá!” 

 

Benedek Pince – Cserszegi Fűszeres 2013 /Mátra

Na, ez aztán a tökéletes ellentéte az előző borunknak. Nincs túlbonyolítva a fajtaösszetétel, nincs hordóval felpörgetve, nincs megáldva komplex aromákkal, egyszerűen az ami, egy reduktív, illatos cserszegi. Pohárban friss és élénk, könnyű tavaszias illatok és kimunkált bor lévén nincsen masszív, olajos test. Ellenben van üde és könnyű aroma, amelyet napközben a kánikulában is jó inni, akár magában is, de fröccsként meg kifejezetten egész napos elfoglaltság. Illatok és aromák a nyíló fehér virágok illatát idézi és a reduktív technológia miatt – egy barátomat idézve – érződik benne a szőlő. Naná, hiszen abból készült és Peti figyel is arra, hogy akármennyire is kell a borból a piacnak, mind több és több, a mennyiség ne menjen a minőség rovására. Ezek az elsődleges jegyek tökéletesen elviszik a bort és hozzák a mostanában a ’fiatalok’ között is olyan kedvelt ízeket. Csak egy gond lehet vele, ha nincs elég.

Tartalomhoz tartozó címkék: Borértékelés
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron