Termékek Menü
0

A pehelysúly bajnokai

Mr. Red
2014-12-06 18:46:07

Neineréket szeretjük, Kadarkát és Kékfrankost is tartunk tőlük a boltban, mindkettőt szívesen rakom a virtuális ablakba, mint szekszárdi stílusgyakorlatokat, mert nagyon jól hozzák azt a kúlságot, amit a borvidék tud, főleg ezen fajtákkal. Ezek új évjárataira is kíváncsiak voltuk, de a meglepire is, amit Hegyi Gábor, a kóstoló szervezője előzetesen ígért. 

Kezdtünk egy könnyed, friss, olaszrizlinggel – van egy olyan fixációja minden vörösben utazó borvidéknek, hogy kell egy induló fehér tétel is. Nem vagyok benne biztos, mondjuk bánni nem bánom, mert azt vallom, ahol lehet jó vörösbort készíteni, ott a fehérekkel sem lesz nagy baj. (Fordítva ez nem feltétlenül igaz.)

Ha már, akkor az olasz kézenfekvő választásnak tűnik, nem is volt vele gond, technológiailag tökéletesen kivitelezett nedűt kaptunk a poharunkba, ami bárhol, bármikor vállalható. Azért sokkal izgalmasabb volt a soron következő rozé, több okból is. Egyik: kadarka az alapanyag, amely már helyből magában hordozza a könnyed játékosságot, amit egy rozétól várunk. A másik: ez a pince nem használ fajélesztőt (és más adalékanyagot sem), ezért nyoma sincs tutti-fruttinak és közízlésre hangolt ízvilágnak. Harmadik: Neinerék hagyományosan készítik a rozét, ahogy apáink anno a sillert – nem célirányosan arra szüretelnek (ahogy az manapság a nagyobb, technológia beállítottságú borászatoknál dívik), hanem az érett szőlőből készülő, vörösbornak szánt mustból engednek le mindjárt az elején. A végeredmény? Annyit mondhatok, nem vagyok egy nagy rozé-fan (és most igazán finoman fejeztem ki magamat), de ez cucc rendben van.

A következő tétel az a '12-es Kadarka volt, amit mi is árulunk a webshopon. Erről már írtam jókat, így magában (Bodri nélkül) – ott és akkor, hozzáteszem meg voltam fázva kicsit – a könnyed fűszeressége volt leginkább szembetűnő. Nálam ez a Kadarka archetípusa, tökéletesen testesíti meg azt, amit én ettől a fajtától (el)várok.

Aztán jött az új évjárat végre. Zártabb, zárkózottabb illattal köszönt be, testben pedig láthatóan vékonyabb. A világosabb szín is az előzőnél könnyedebb, gyümölcsösebb vonalat ígért. A savai még ropogtak, de ez néhány héten belül helyrekerül majd, friss még a palackozás. Ezen a ponton még kicsit szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy hozza majd a '12-es színvonalát, de idővel lenyugodtam: ez itt más karakter, ilyen volt az évjárat, de minőségi motyó ez is – csak éppen máshogy jó. Melegedve megjöttek a faja-jelleges illatok is és lassan meggyőzött a finom gyümölcsösség. Összességében azt gondolom, nekem megmarad kedvencnek az előző, de azt is belátom, hogy annak erősebb fűszeres jellegével nem biztos, hogy mindenki jól elboldogul. Másoknak ezért nyugodt szívvel ajánlom majd nyáresti teraszos beszélgetésekhez ezt a könnyed, gyümölcsös Kadarkát 2013-ból. Ha legutóbb azt írtam, hogy a Neiner Kadarka a magyar Pinot, akkor ez erre most kétszeresen igaz. (Nem kell sokat várnotok mert 2 hét és ez a bor is érkezik shop-ba! - Mr. White)

A 2012-es Kékfrankost megint csak szeretjük, ez is fent van az oldalon. Továbbra is jó vételnek tartom, mert könnyed, gyümis-fűszeres, ugyanakkor természetes és tartalmas is.

Azt este következő újdonsága egy '11-es Merlot képében érkezett meg hozzánk. Nemrég olvastam egy kis értekezést erről a fajtáról egy borblogon, melynek a lényege az volt, hogy bár ez a szőlő igen elterjedt mifelénk, legtöbbször küvékbe űzve van másodhegedűs szerepre kárhoztatva. Ezzel némileg azért vitatkoznék, mert vezető borászaink rendre éppen ebből készítik a legjobb/legdrágább fajtatiszta csúcsboraikat, lásd Takler Primarius, vagy Gere Solus. Az, hogy önállóan kevésbé ismert, talán éppen a bordói stíl az oka – kevesen tudják, hogy olyan könnyed, játékos, barátságos-gyümölcsös italt is lehet belőle készíteni, mint ez itt. (Hozzáteszem, a félédes „merlók” múltból felsejlő rossz emléke is szerepet játszhatott abban, hogy a komolyabb borászatok az alacsonyabb-közép árkategóriában önállóan nem merték kihozni, inkább elházasították.)

Egy szó, mint száz, az utóbbi évtizedben lemaradtunk valamiről merlot fronton: a pehelysúlyban induló komoly versenyzőkről. Pedig a küzdelem néha még szebb, izgalmasabb is itt, mint a nehézsúlyban. Mr. White-nak például nagyon bejött, neki amúgy is ez a stílus a gyengéje vörösben. Mivel én is szeretem az ilyesmit, szerintem nemsokára találkoztok majd ezzel a tétellel a webshopon.

Összefoglalásként azt tudom mondani, hogy a Neiner fivérek nagyon érzik ezt a könnyed vonalat. És ez nekünk jó.

Tartalomhoz tartozó címkék: Kóstolóleírás Borértékelés
Mások kedvencei
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Iványi Pincészet
6.490 Ft
8.653 Ft/liter
Kifutott - Mi szóltunk!
3.490 Ft
4.653 Ft/liter
Raktáron
Pincészet: Szentesi Pince
4.490 Ft
5.987 Ft/liter
Raktáron